AZ ÉGBOLT LÁTHATÓ CSILLAGKÉPEI ÉS AZ ASZTOLÓGIA

MILYEN CSILLAGKÉPEKET LÁTUNK AZ ÉJSZAKAI ÉGEN ?

// -->

Hasonló téma keresése a Google-n: (csak rövid magánhangzó)

AZ ÁLLATÖV CSILLAGKÉPEI

Ősidők óta az összes csillagkép közül azok vonják leginkább magukra a figyelmet, amelyek az ekliptika mentén fekszenek. Ezek az állatövi csillagképek. Teljesen természetes ez a jelenség, hiszen éppen ezekben a csillagképekben mozog a Nap, a Hold és itt haladnak a bolygók is. Gyakran észrevehetjük, hogy valamelyik állatövi csillag képben még egy fényes égitest látható. Ez rendszerint a négy legfényesebb bolygó, vagyis a Vénusz, Mars, Jupiter és a Szaturnusz. Ezeknek az égitesteknek az együttállásából kísérelték meg az asztrológusok időről időre, hogy az ember sorsát megmagyarázzák, kifürkésszék. Az állatövhöz nyúltak, ha a sorsról kellett horoszkópot összeállítani.

KOS: (Latin neve: Aries)

aries.jpg

A görög mitológia hagyományában az Aphroditénak szentelt állatok közé tartozott. A kosról szóló, ismert legendák közül minden bizonnyal az aranygyapjas történet a legszebb, amely az ókori Görögországból származik. Élt ezen a területen egy király, Athamasz. A felhőasszony, Nephelé volt a felesége. Volt két gyermekük is: egy lányuk akit Hellének hívtak, és egy fiúk, Phrixosz. Sokáig éltek boldogságban, de egy napon Athamasz elűzte feleségét, és Inóval lépett frigyre. Nephelé visszasétált az égbe, és ott azt a parancsot adta a többi felhőnek, hogy egy csepp esőt se küldjenek a görög király földjére. Így hát hiába szántottak-vetettek, szárazság és éhínség köszöntött az országra. A király követeket küldött Delphoiba, hogy tanácsot kérjen Apollón szent jósnőjétől, Püthiától. Hogy mit mondott a jósnő, azt Athamasz sosem tudta meg, mert a hazatérőket a város határában Inó fogadta, és mézes szavakkal, drága ajándékokkal megvesztegette őket. Így a zarándokok Apollón jóslata helyett azt jelentették a királynak, hogy mindaddig nem fog esni az eső, amíg a Felhő asszony két gyermekét fel nem áldozzák Zeusz oltárán. A két gyermek, Phrixosz és Hellé ezalatt a réten legeltették a nyájat, mivel gonosz mostohájuk Inó miatt már nem volt maradásuk a palotában. A pásztorok és az állatok között éltek. Különösen egy szép, szelíd kossal játszottak sokat, mert ennek a gyapja mind egy szálig aranyból volt. Egyszer amikor senki sem figyelt rájuk, ez a kos, akit egyébként Hermész isten küldött, emberi hangon megszólalt és elmesélte nekik, hogy milyen veszély fenyegeti őket. Azt javasolta, hogy üljenek fel a hátára, és a gyerekek hallgattak a szóra. A kos belevetette magát a tengerbe, és az ázsiai partok felé úszott. A kis Hellé azonban bátyja nyakába kapaszkodott, az út közepén nagyon elfáradt, és hiába bíztatták, elgyengült, lecsúszott a kos hátáról, és a tengerbe fulladt. Ezt a tengert, a mai Dardanellák helyén, Hellé tengerének nevezik. Phrixosz, a megmenekült fiú hálaáldozat gyanánt feláldozta a kos Árész oltárán. A kos jótettéért jutalmából az égboltra került Kos csillagképként.

BIKA: (Latin neve: Taurus)

taurus.jpg

Létrejötte a görög mitológiában a hüaszokhoz, vagyis a nimfákhoz kapcsolódik. A nimfák Atlasz leánya, számuk kettő és hét között ingadozik. Fiú testvérük Hüasz volt, kinek elvesztése után a hüaszok belehaltak a bánatba. Zeusz ezért az égre emelte őket, és a Bika csillagképbe helyezte el.

IKREK: (Latin neve: Gemini)

gemini.jpg

Léda, egy halandó nő ikerpárt szült Zeusznak. A félisteneket Kastornak és Polydeukésnek (Polluxnak) nevezte el. Nekik volt még testvérük Klytaimnéstra és Helena is, kinek később elrablása szolgál majd a trójai háború ürügyéül. Volt azonban még két ikerpár, akik halandóak voltak, Idas és Lynkeus. Idas leányára Kastor és Polydeukés szemet vetett és elrabolta. Így a két ikerpár között viszály támadt. Egyszer amikor Kastorék őrizetlenül hagyták marhacsodájukat, Idas és Lynkeus úgy döntött, hogy kárpótlásul elrabolják az állatokat. Kastor és Polydeukés azonban rájött a tervre, és nagy összecsapásra került sor, melyben Idas egy dárdával végzett Kastorral, Polydeukés pedig Lynkeusszal. Az életben maradt Idas és Polydeukés végső harcát Zeusz zárja le, fia javára. Idasnak megkell tehát halnia. Fiát Polydeukést pedig azzal kárpótolta testvére elvesztéséért, hogy választhat két megoldás között. Az első az, hogy bár félisten mégis örökké élhet az Olümposzon a többi isten társaságában. A másik pedig, hogy megmarad halandónak és élete napjainak egyikét a föld alatt tölti Kastorral, a másikat pedig az égi palotában szintén testvérével. Polideukés nem élve az örök élet lehetőségével, de élve testvére iránti szeretetével ez utóbbit választotta. Zeusz büszke volt bölcs döntésű fiára ezért örök életűvé tette őket az Ikrek csillagképben.

RÁK: (Latin neve: Cancer)

cancer.jpg

Az alakzat a híres görög hős, Héraklész emlékét őrzi. Neki egy alkalommal a sokfejű vízikígyót kellett legyőznie. A küzdelem kezdetben szerencsétlenül alakult. Ahányszor csak levágott egy kígyófejet, annak helyére mindannyiszor két másik fej nőtt. Az állatok a rák kivételével mind Héraklész mellett álltak. A rákot Héra istennő azért küldte oda, hogy fogja meg a hőst. A rák Héraklészt valóban sarokba szorította, ő végül mégis legyőzte a vízikígyót. Héra úgy köszönte meg a rák segítségét, hogy az állat később csillagkép formában az égbolton foglalt helyet.

OROSZLÁN: (Latin neve: Leo)

 leo.jpg

Az argoszi síkság északi szegélyén magasodó hegyekben élt a nemeai oroszlán, s rettegésben tartotta az egész hegyvidéket. A görög mítosz szerint Ekhidna kígyóistennő volt az oroszlán anyja, és az állatot Héra küldte büntetésül erre a vidékre. A fenevad a városhoz közeli területeken garázdálkodott, és addig még senki sem tudta legyőzni, mert bőre az acélnál is keményebbnek bizonyult. Héraklész félisten vállalkozott arra a feladatra, hogy megöli az oroszlánt. Egy kis városban, Kleónaiban szállt meg egy szegény parasztnál, akinek fiával szintén az oroszlán végzett. Héraklész útra kelt, megkereste a vadállat barlangját, és mivel azon két kijárat volt, betömte az egyiket. Az oroszlánt hosszas birkózás után buzogányütéssel elkábította, és puszta kézzel megfojtotta.

SZŰZ: (Latin neve: Virgo) 

virgo.jpg

Asztraia a görög mitológiában Zeusz és Themisz leánya, az igazság istennője, a szemérmesség nővére. Asztraia eredetileg az aranykor boldog emberei között élt, de látva az emberek erkölcsi romlását, képtelen volt elhagyni a földet, és visszatérni az égbe, ahol a Szűz csillagzat néven ismert.

A Szűz havának szimbolikája az aratást és a betakarítást uralja. Nem mellékes, hogy a Szűz havának az olümposzi vallás szerint Démétér, a gabonaistennő volt a védnöke.

MÉRLEG: (Latin neve: Libra)

libra.jpg

A mérleg számos leírás szerint korábban a Skorpióhoz tartozott, és csak később vált önálló csillagképpé. A görög mitológiában Zeusz egy aranymérleg segítségével döntötte el az egymással vetélkedő emberek vagy harcosok sorsát. Hasonló funkciója van a mérlegnek az igazságszolgáltatás istennője, Themisz kezében is.

SKORPIÓ: (Latin neve: Scorpius)

scorpius.jpg

Ishara ismeretlen eredetű, számos elő-ázsiai nép mitológiájában szereplő archaikus isten. Eredetileg termékenység istennő volt. Ezenkívül az igazság és az ítélkezés úrnője. Nevével szavatolták az eskü betartását. Jelképe a skorpió és a Skorpió csillagkép. Mitológiai története összekapcsolódik az Orionnal. A történet szerint ez a skorpió ölte meg Oriont, a vadászt. Az égen is üldözi őt, de itt már sosem érheti el: csak akkor kerül a látóhatár fölé keleten, miután Orion már lenyugodott nyugaton.

NYILAS: (Latin neve: Sagittarius)

sagittarius.jpg

A görög mitológiában a kentaur a Nyilas csillagzat hagyományos jelképe. A kentaurok félig ember, félig ló testű lények, hegyek és erdős ligetek szilaj, fékezhetetlen természetű lakói. Ixion és egy felhő egyesüléséből születtek. A felhő Zeusz parancsára magára öltötte Héra alakját, akire Ixion szemet vetett.  

BAK: (Latin neve: Capricornus)

capricornus.jpg

A csillagkép annyira régi, hogy eredete a homályba vész. Környékén számos vízzel kapcsolatos csillagkép található, talán ezért is lett később a görög monda is „vizes”.

Az ókori görögök úgy tartották, hogy Pán, az erdők és a pásztorok istene, a titánok ellen vezetett harca során azért zuhant egy folyóba, hogy ellenségei elől megmenekülhessen.Más istenekhez hasonlóan ő is hal alakot akart ölteni.Ám túl későn ugrott a vízbe, ezért az alsó fele halfarokká változott, a feje szonban kecskévé. Később Zeusz az égre helyezte. A halfarkú kecskét manapság Bak csillagképnek hívjuk.

VÍZÖNTŐ: (Latin neve: Aguarius)

aquarius.jpg

A mítosz szerint Ganümédészből lett a Vízöntő képe.

Ganümédész a Trója nevét adó Trósz király gyermeke a görög mitológiában.

Egyszer Ganümédész az Ida hegyen legeltette nyáját, amikor Zeusz megpillantotta a szépséges ifjút, és egyből beleszeretett. Sas képében leszállt hozzá, és felvitte magával az Olümposzra. A fiú az istenek pohárnoka lett, és így megkapta a főistentől a halhatatlanságot is.

HALAK: (Latin neve: Pisces)

pisces.jpg

A hal a termékenység, a bőség, a bölcsesség, a közöny, a szexuális közömbösség és az ostobaság szimbóluma.

A csillagkép két, a farkainál összekötött halból áll, elég halvány csillagai miatt nehéz felismerni. Éjféli delelése szeptember végére, október elejére esik.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 58
Tegnapi: 29
Heti: 192
Havi: 877
Össz.: 299 489

Látogatottság növelés
Oldal: Állatöv csillagképei
AZ ÉGBOLT LÁTHATÓ CSILLAGKÉPEI ÉS AZ ASZTOLÓGIA - © 2008 - 2024 - csillagkepek.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »